Ezt a fajtát az 1500-as évek óta ismerik. Burmai szent templommacskának is hívják, mivel a burmai papok azt gondolták, hogy az elhunyt emberek reinkarnációi (óh ezt a csodálatos észjárást…, nem irigylem). Kialakulásának történetéhez egy romantikus legenda fűződik, röviden és tömören arról szól, hogy egy hófehér cica a főpap halálakor a homlokára tette kezét és hasonlítani kezdett a színe egy, a papok által tisztelt istennőszíneire. Így színe a föld termékeny szineit és a főpap ezüstösen csillogó ősz hajának szinét vette föl. (hogy ebbe mi volt a romantikus… na mindegy). Ha unatkozol, ezt hagyd ki: Európába azaz (Franciaországba) 1919-be kerültek be az első egyedek. A fajtát 1925-ben ismerték el, míg Angliában csak ’66 ésa Amerikában 42 évvel később ’1967-ben lett elismert faj.

   A bundája hasonló a sziámiéhoz (csak hosszabb). És neve nem összekeverendő a Rövidszőrű Burmával. Szőre szinte egyáltalán nem filcesedik, csak télen keletkezhetnek benne kis szőrcsomók (tudod, azaz izé amit nem lehet6 kifésülni és nagy darabokban csüng a macskán). Nyakán fodros dús szőrzet van, homloka hátrafele lejt, orra rómaias. A teste zömök a farok dús szőrzettel borított, leginkább sötétbarna színű (vagy olyan, mint a füle). Különlegesnek tartják a mancsán lévő fehér „foltot”, mely a 3. izületnél egyenes vonalban végződik, és így olyan mintha egy fehér zoknit viselne. (ezért hívja sok elvont agyú gazdi a macskáját zokninak (persze az „elvontat” jó értelembe gondoltam)).

  Eléggé ínyenc és törékeny alkat, kedvelik a meleget, de a zord, hideg időjárástól sem riadnak vissza (ekkora bundával én fordítva csinálnám). Gyengéd, ragaszkodó, játékos, a gazdáját maga választja, és odaadóan ragaszkodik hozzá. Sok foglalkozást igényel, mert ha nem…, hát igen makacs tud lenni. Különben egész jó anyák a nőstények.